Ebben a könyvében 10 pontban felsorolja a nyugati politikusok és hírszerző szolgálatok feltételezéseit, amelyeket a háború előtt felállítottak.

Ezek egy részét azóta az idő egyértelműen cáfolta, másokhoz azonban a mai napig ragaszkodnak. Ugyanakkor nem lenne igazságos, ha nem beszélnénk a másik oldal téves kiindulópontjairól, amelyek nem valósultak meg.

A médiában és a közösségi oldalakon markánsan megjelenő vágyvezérelt nyugati álláspontokhoz képest ezeket az oroszok mintha sokkal kevésbé konkrétan fogalmaznák meg, így a tévedéseket is nehezebb számon kérni rajtuk.

Ez szándékos lehet a kommunikációjukban?

De nézzünk azért meg néhány orosz mellélövést is: Zelenszkij és a kijevi vezetés beépített emberei elmenekülnek nyugatra, és napokon belül feláll egy oroszbarát bábkormány. Ez azért is meglepő, mert az egykori KGB híres-hírhedt volt arról, milyen pontos profilokat tud felállítani a célszemélyekről. Biztos, hogy most is elkészítettek ilyen elemzéseket az ukrán vezetőkről, miért tévedtek mégis ekkorát?

Zelenszkijt most sorra nevezik meg az év emberének a nyugati lapok, az amerikai Time magazintól kezdve a brüsszeli Politicoig.

A választás nem meglepő, és érthető is, hiszen ez az év róla, és persze Putyinról szólt, legalábbis a kommunikációban. Mégis nagyon tudatosnak tűnik az, hogyan az invázió éjszakájától kezdve Zelenszkij beleállt a háborús vezető szerepébe, öltöny nyakkendő helyett katonazöld gyakorló öltözetet húzott, szakállt növesztett és így tovább.

Előre felkészíthették erre, vagy – ahogyan a Time méltatása írja róla – ösztönös, intuitív képessége van arra, hogy ráérezzen arra, mit vár tőle a közvélemény?

A szereplései és megszólalásai sokáig teljesen egybevágtak a nyugati háború narratívával, az utóbbi hónapokban – főleg a lengyelországi rakétaincidenst követően – azonban észlelhető egyfajta ellentmondás az ukrán álláspont és az amerikai-európai értékelések között.

Ez most jó hír lehet Putyin számára? Zelenszkij mellett a Time „Ukrajna szellemét”, az ukrán néplelket is az év emberének nevezte. Tévedett az orosz kalkuláció a tekintetben, hogy mennyire lesz tűrőképes az ukrán lakosság a háborús csapásokkal szemben?

Mekkora ebben a szerepe a patrióta érzésnek és mekkora a háborús statáriumnak?

Az ukrán haderő felkészültsége is meglepte az oroszokat, pedig nyilvánvalóan ezt is alaposan tanulmányozták. Miért tévedtek mégis?

Egy további orosz feltételezés lehetett az, hogy Európa megretten az energiafegyvertől. Ebben nehezebb mérleget vonni, de mondhatjuk azt, hogy fogyva bár, de törve nem Európa kitart az orosz energiától való leválás mellett?

A hidegháború alatt jól működtek a szovjet bomlasztási technikák nyugaton, láthattuk ezt a tömeges háború- és NATO-ellenes békemozgalmakban többek között.

Ma viszont ez hiányzik, legalábbis látványosan nem látható. Miért?

És legyünk igazságosak, a háború során az elemzők is időnként mellé lőttek.

Úgy fair, hogy ne másokat állítsunk a szőnyeg szélére, ezért öntől kérdezem, hogy mi az, amit ma már másként lát, mint ahogyan azt az év folyamán megfogalmazta, vagy leírta?

Végül beszéljünk arról, hogy új elemként megjelentek az ukrán légicsapások már nem csak a Krím-félszigeten, hanem Oroszország mélységében is. Ennek mi lehet a célja, illetve a kimenetele?