Hangoló – Józan higgadtsággal kerülhető csak el az atomháború – Robert C. Castel – Karc FM

Hidegebb fejekre van szükség a választási kampányban.

Józan higgadtsággal kerülhető csak el az atomháború

Hidegebb fejekre van szükség a választási kampányban, mert az általános tendencia szerint azok az országok, amelyek választási ciklusban vannak, sokkal nagyobb arányban keverednek háborúba. Erről egy izraeli biztonságpolitikai szakértő beszélt a Karc Fm-en, aki szerint a „demokrácia szilveszterén” a résztvevő politikusoknak és a közvéleménynek is tisztában kell lennie azzal, hogy potenciálisan ön és közveszélyesek vagyunk.

Robert C. Castel egyértelműnek tartja, hogy adott esetben Magyarország vezetőinek tisztán kell látniuk: a szövetségesi kötelezettségek mellett is elsősorban a magyar emberekért felelnek és nekik tartoznak elszámolással. Reális esélyként kell számon tartani a taktikai atomfegyverek bevetését, ha az orosz hadsereget, vagy az orosz kormányt sarokba szorítják – mondta ki a szakember.

Meglátása szerint az orosz fél évtizedek óta nem csinál titkot abból, hogy miután gyengébb a NATO-nál a konvencionális fegyverek terén, ha fenyegetve érzi magát, akkor a tömegpusztító fegyvereit is kész használni. Robert C. Castel emlékeztetett arra, hogy a hidegháború idején a NATO volt ugyanebben a helyzetben és a katonai szövetség részéről is egyértelmű volt az a doktrina: szükség esetén akár az atomfegyverek is bevethetőek.

Oroszországnak nagy valószínűséggel az a végső célja, hogy Európa közepéig tolja ki a határait. A Nyugati világ azonban morálisan és katonai szempontból is felkészületlen ahhoz, hogy ezt a törekvést most Ukrajnában megállítsa – vélekedett a biztonságpolitikai szakértő.

Meglátása szerint a Nyugat a moralizáló pacifizmus jegyében teljesen lefegyverezte önmagát és még a jelenben is kiszolgáltatja magát a diktatúráknak. Példaként az Egyesült Államokat hozta, amely az orosz energiahordozók visszautasítása után sem a saját kitermelés fokozásáról döntött, vagy a szövetségesei, Görögország, Egyiptom, vagy Izrael felé fordul, hanem Irántól és Venezuelától vásárol olajat, úgy, hogy utóbbinak még a kormányát sem ismeri el.

Robert C. Castel szerint most, hogy az ukrán-orosz háború felébresztette a nyugati világot, nagyon fontos, hogy ne essen át a ló másik oldalára. Reálisan fel kell mérni, hogy képes-e megállítani az orosz úthengert Ukrajnában, vagy – bármilyen szörnyen hangzik – fel kell áldoznia az országot, hogy időt nyerjen és felkészüljön.

Ezek is érdekelhetik