Ha van egy dolog amitől igyekszem távoltartani magam az az ukrán háborúval kapcsolatos morális elemzések. Úgy gondolom, hogy ez a pálya amúgy is hemzseg hivatásos és botcsinálta etikusoktól és velem legfeljebb sűrűbben lehetnek, többen nem. Robert C. Castel jegyzete.
A napokban Maimonidész egyik traktátusát olvasva az önvédelem erkölcsösségéről, felkaptam a fejem.
A római jogtól eltérően Maimonidész filozófiája három entitásról beszél: az áldozatról, az üldözőről és a megmentőről.
Meglepő módon és tipikus zsidó csavarral
Maimonidész a megmentő vállára rakja a legnagyobb morális terhet.
Miért?
Azért mert a három szereplő közül ő az egyetlen aki nincs egzisztenciálisan érintve az áldozat és az üldöző közötti küzdelem kimenetelében. Külső szemlélő, akinek megvan az a luxusa, hogy hideg fejjel és szilárd morális alapokon állva cselekedjen. A legfontosabb döntéseket neki kell hoznia, és azokat nem engedheti át az áldozatnak.
Hogy mi a köze mindennek az ukrán válsághoz?
Nagyon is sok köze van.
Gyakran halljuk nyugati politikusok szájából a mantrát, hogy csak Ukrajna döntheti el, hogy hogyan használja fel a Nyugattól kapott katonai segítséget. Hogy tűzszünetet köt-e vagy tovább harcol a végsőkig.
Pont ez az álláspont az amitől Maimonidész óva intett minden eljövendő megmentőt.
Egy durva példával élve, aki vagyont adományoz egy kokain addikcióban szenvedő fiatalnak, minden megkötés és feltétel nélkül, az a fiatal halálos ítéletét írja alá. Egy feltételként kiszabott elvonókúra nélkül az addikció rövid idő alatt elpusztítja az áldozatát akit eddig csak az tartott életben, hogy nem volt pénze a végletekig kielégíteni a függőségét.
A Nyugat által nyújtott katonai segítség nélkül a szuverén ukrán nemzetállam és vele együtt az ukrán nép önrendelkezésének az ügye már rég elbukott volna.
A feltételek és irányadás nélkül nyújtott katonai segítség viszont lassan de totálisan fizikailag pusztítja el az agresszió áldozatát egy végtelenített háborúban.
A gazdaságot, a társadalmat és végül az ukrán államot.
Az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást a háború első pillanatától kezdve ahhoz a feltételhez kellett volna kötni, hogy az áldozat mindent megtesz azért, hogy megállítsa a vérontást.
Hasonlóképpen,
az Oroszország elleni szankciók feloldását is a támadás mihamarabbi leállításához kellett volna kötni.
Miért?
Azért mert Maimonidész még azt a felelősséget is a megmentő vállára rakja, hogy
a lehető legkisebb kár okozásával kell megállítania az üldözőt.
A Nyugat elbukta Maimonidész mindkét próbáját, mert nem értette meg hogy megmentőnek lenni nem a saját erényfitogtatásunk, nárcizmusunk és vehemenciánk kielégítését jelenti. És azt sem, hogy elbújhatunk a csekkfüzet-jóemberkedés morális nihilizmusa mögé.
Megmentőnek lenni elsősorban a morális felelősségvállalásról szól
és nem arról, hogy keletfelé görgetünk néhány ölőszerszámmal megrakott raklapot.
