Csütörtök este, azokban az órákban amikor a Fehér Város hátradőlve ellazul és a hosszú hétvégére készül, újra megtörtént az elképzelhetetlen. Robert C. Castel elemzése.
Egy 28 éves palesztin terrorista, Ra’ad Hazem tüzet nyitott egy kávéházra, megölt három, vele egy korosztályba tartozó fiatalt és megsebesített további kilenc vendéget. Az elkövető dzsenini (Szamária) lakos, engedély nélkül tartózkodott Izraelben. Hazem
az “Al-Aksza Mártírjainak Brigádja” nevű terrorszervezet tagja, a támadás elkövetése során is a szervezet egyenruhájaként számontartott fekete öltözéket viselte.
Több órás hajtóvadászat után sikerült az elkövető tartózkodási helyét beazonosítani. A letartóztatási kísérlet során tűzharc bontakozott ki, melynek során a terrorista életét vesztette.
A csütörtök esti támadás a negyedik mérföldköve a szemünk előtt kibontakozó terrorhullámnak, ami eddig 14 áldozatot követelt.
A szakmán belül van egy ismert mondás. Egy eset véletlen, két eset egybeesés, három eset már mintázat. Mivel a tel-avivi támadással már a negyedik eseten is túl vagyunk, itt az ideje elgondolkodni a jelenség hírszerzési, hadműveleti, politikai és geopolitikai aspektusain.
Mert bármilyen furcsa is,
létezik egy igen markáns kapocs a kelet-európai háború és a közel-keleti terrorhullám között.
HÍRSZERZÉSI VAKFOLTOK
Stratégiai szinten a támadás nem okozott meglepetést. A terrortámadások havi szintű statisztikai elemzése egyértelművé tette, hogy egy egyre inkább fokozódó terrorhullám kezdeti stádiumát látjuk.
A fokozatos mennyiségi növekedéshez március végén egy jelentős minőségi ugrás társult. A hónap utolsó hetében három terrorakció történt Izrael különböző nagyvárosaiban. Ezek az akciók 11 halálos áldozatot követeltek.
A jelenséget sikerült idejekorán észlelni, és reagálni rá. Amiben kudarcot vallottunk, az a velünk szemben álló terrorszervezetek beazonosítása volt.
A március végi terrortámadasok egy részét az Iszlám Állam szélsőségesei követték el,
és ebből kifolyólag a figyelem erre az irányra összpontosult. Történt ez annak ellenére, hogy a szakértők egy része, köztük a jelen sorok szerzője is, figyelmeztetett arra, hogy a szervezeti hovatartozás nem egysíkú és hogy nem léteznek áthatolhatatlan tűzfalak a szervezetek között. Nem számít például ritkaságnak az olyan elkövető, aki tiszti rangban szolgál a “békepartner” Palesztin Autonómia egyik hírszerzési apparátusában, a lojalitása törzsi vagy családi okokból a Hámászhoz köti, és mindeközben az egyén szintjén az Iszlám Állam videóin radikalizálódik.
Nem kizárt, hogy az „Iszlám Állam brand” varázsa, és a hirtelen visszatérése okozta meglepetés hírszerzési csőlátáshoz vezetett, és a többi radikális szervezet kikerült a látóterünkből.
Innen már csak egy lépés a preventív hírszerzés kudarca. A nap, mint tudjuk, csupán 24 órából, ezen belül egy éjszakából áll, és
aki egész nap az ISIS fantomját kergeti, annak kevesebb ideje van felemelni a fejét, és körülnézni.
Elismerem, hogy ez a kritika bizonyos mértékben igazságtalan. Senki sem béljós, és mindig azt a tüzet kell oltani, ami a legjobban éget. Az sem kizárt, hogy ha a két, az Iszlám Állam által inspirált támadást nem követi egy erélyes válaszlépés, akkor további terrorakciókra került volna sor ebből az irányból. Az viszont kétségtelen, hogy az ISIS akciók árnyékában két másik támadás is előkészületben volt, a Palesztin Autonómia magját alkotó Fatah különböző szervezetei által. Ezeket nem sikerült sem beazonosítani, sem megelőzni.
A tel avivi támadást követő hajsza során a taktikai hírszerzés igen hatékonyan működött. Néhány óra leforgása alatt sikerült beazonosítani a rejtőzködő “tűt” egy félmilliós metropolisz szénakazlában. Amint már említettük, a kialakuló tűzharcban sikerült ártalmatlanná tenni az elkövetőt.
HADMŰVELETI BONYODALMAK
A képsorok Fauda-romantikáján túl az esetnek van két olyan operatív aspektusa, amiket érdemes röviden elemezni.
Az első a biztonsági kerítés kérdése.
Az Izraelt Júdeától és Szamáriától elválasztó biztonsági kerítés a 2000-es Al-Aksza Intifáda néven ismert terror-háborúnak volt az egyenes következménye.
A hétszáz kilométer hosszú műszaki akadály fontos szerepet játszott a — főként öngyilkos — terroristák által végrehajtott terrorakciók megfékezésében.
A dolog járulékos következménye az volt, hogy az új kerítés egyidejűleg megnehezítette a palesztin illegális munkavállalók beszivárgását Izraelbe. A biztonsági helyzet javulásával a döntéshozók felismerték, hogy a kerítésen az évek folyamán kialakuló rések egyfajta gazdasági-szociális biztonsági szelepként működnek. Ezek a rések lehetővé tették az illegális palesztin munkavállalóknak, hogy engedély nélkül lépjenek át a “zöld vonalon”, és munkát találjanak. A foglalkoztatottsági mutatók javulása a palesztinok gazdasági helyzetének a javulásához vezetett. A biztonsági apparátuson belül az a munkahipotézis alakult ki, hogy a rések “őrzését” ki lehet szervezni a palesztinoknak, a saját gazdasági érdekeikre apellálva. Ez a lassan kialakuló modus vivendi éveken át előnyösnek bizonyult mindkét fél számára. Ennek a hallgatólagos megegyezésnek a fenntarthatóságát kérdőjelezte meg a bnei bráki terrorakció, miután beigazolódott, hogy az elkövető az egyik ilyen résen lépte át a biztonsági kerítést.
A másik említésre méltó aspektus az, hogy a tel-avivi támadásra adott operatív válasz ritka bepillantást tett lehetővé a különleges alakulatok kulisszatitkaiba.
Mivel a harctevékenységek egy világváros központjában zajlottak le, ezernyi mobiltelefon kamerája előtt, elhárítási szempontból az akció hatalmas károkat okozott.
Arcok, eszközök, taktikai megoldások, amiket ezek az alakulatok hétpecsétes titokként őriznek, hirtelen elérhetővé váltak a világ minden pontján.
A kárt tovább fokozza, hogy igen nehéz megállapítani a kiterjedését. Minden valószínűség szerint ezekben az órákban lázas munka folyik a világhálón megjelenő vizuális anyagok összegyűjtésére, kárfelmérés céljából. Ugyanakkor, bármilyen alapos munkát is végez a “takarítóbrigád”, mindig megmarad a lehetősége annak, hogy léteznek odakint további felvételek, amik nem kerültek fel a világhálóra. Ezek elhárítási taposóaknaként fognak működni az elkövetkező években, akciók sikereit és emberéleteket veszélyeztetve.
POLITIKAI VETÜLETEK
Milyen következtetéseket lehet levonni politikai szinten a tel-avivi támadásból, és az azt megelőző három másik terrorakcióból, az elkövetők identitásából és szervezeti hovatartozásukból?
A beer-sevai és a hederai támadasokat az Iszlám Állam által radikalizált izraeli arab állampolgárok követték el.
A bnei brák-i merénylő egy szamáriai illetőségű Fatah aktivista, a tel-avivi terrorista pedig az “Al-Aksza Mártírjainak Brigádja” harcosa, akinek az apja a Fatah magas rangú tisztviselője. Ehhez talán még hozzá lehet adni a Nablusz mellett ártalmatlanított három terroristát, akik útban egy fegyveres merénylet felé randevúztak a végzetükkel. Ők az Iszlám Dzsihád Mozgalom Palesztinában (PIJ) harcosai voltak. A szamáriai akció, aminek a keretén belül sikerült végezni velük, az igen találó Hullámtörő Akció nevet kapta.
Az első következtetés az, hogy
ebben a terrorhullámban gyakorlatilag az összes valamirevaló palesztin szervezet képviselteti magát,
a Palesztin Autonómia magvát alkotó Fatah-al egyetemben. Ennyit arról az idealista elméletről, mely szerint csupán egy szélsőséges kisebbségről lenne szó mindkét oldalon, és a csendes többség valójában békét akar.
A fokozatosan erősödő terrorhullám egy újabb, ökumenikus terror-háborúvá fajulhat amiben nem csupán szélsőséges szervezetek fognak szemben állni velünk, hanem a palesztin nép jelentős része.
A tény, hogy a támadások a “zöld vonalon“ belül történtek, egy újabb szöget ver a “palesztin követelések csupán az 1967-ben Jordániától elfoglalt területekre korlátozódnak“ narratíva koporsójába. Egyetlen merénylet ékesszólóbban beszél egy egész sor angol nyelvű, arab akcentussal elmondott békeszónoklatnál.
Vannak azért pozitív olvasatok is.
Izrael mérsékelt arab szövetségesei, de még a kevésbé mérsékelt regionális szereplők többsége is elítélte a támadást.
Még Abu Mazen úrból, a Palesztin Hatóság elnökéből is sikerült kimasszírozni nehány pozitív megnyilvánulást az ál-talleyrandi “a terrorizmus nem bűn, de hiba” motívumainak felhasználásával. Meglepő módon még a Hámász is közbelépett a gázai kedélyek lehiggasztására, és megakadályozta, hogy az Iszlám Dzsihád Mozgalom Palesztinában (PIJ) rakétákat lőjön Izraelre, válaszul a háromfős terrorsejt felszámolására.
Ezek a pozitív jelek azonban nem teljesen felhőtlenek.
A Palesztin Autonómia nem bánja, ha izraeli arab állampolgárok, vagy a Hámász követ el terrorakciókat, feltéve hogy Izrael nem nekik nyújtja be érte a számlát.
A Hámász szintén boldog, feltéve hogy az izraeli retorzió nem őket érinti, hanem a Palesztin Autonómián csattan. Ezeknek a machiavellisztikus sakkhúzásoknak a következménye egy destabilizációs ciklus, ami rövid idő alatt lángba boríthatja a Közel-Keletet. Hogy egy általános közel-keleti konfliktus milyen hatással lenne a világ energiagazdaságára, az szinte felbecsülhetetlen.
Az orosz energia még nagyobb súllyal esne a latba, és a szankciók a világ legtöbb részén fenntarthatatlanokká válnának.
A kérdés csupán az, hogy miért éppen most következett be ez a hirtelen eszkaláció?
GEOPOLITIKAI TAVASZ
Van-e kapcsolat a kijevi rakétatámadások, és a tel-avivi terrorakció között?
Az én megítélésem szerint igenis van.
Az egypólusú világrend összeomlásával a befagyott konfliktusok lassan olvadásnak indulnak. A bizonytalanná vált erőviszonyokat újra be kell mérni.
Ezt a finom beállítási műveletet az utca nyelvén úgy hívják, hogy háború.
Az ukrajnai események láttán a közel-keleti régió szélsőségesei hirtelen felkapják a fejüket, és azt mondják maguknak, hogy ha újra tankcsatákat láthatunk Kelet-Europában, akkor ebben a bolond világban minden lehetséges.
Innen már csak egy egészen kis lépésre van szükség ahhoz, hogy az elképzelhetetlen elkerülhetetlenné váljon.
