Erődemonstráció lehetett Oroszország részéről a múlt heti, Szentpétervári Gazdasági Konferencia.
Nem túl biztató jövőkép
Erődemonstráció lehetett Oroszország részéről a múlt heti, Szentpétervári Gazdasági Konferencia – vélekedett a Karc Fm-en Robert C. Castel, izraeli biztonságpolitikai szakértő.
A Neokohn főmunkatársa úgy gondolja: az, hogy az összejövetelen legkevesebb 90 állam képviseltette magát az Oroszországgal szembeni szankciók ellenére, nagyon komoly üzenetértékkel bír. A szakember azt sem tartja kizártnak, hogy itt valósult meg a 21. század Bretton Woods konferenciája. Akkor, 1944-ben az Egyesült Államok hívta össze a szövetségeseit és lefektették a II. világháború utáni gazdasági és politikai rend alapjait.
Robert C. Castel szerint Szentpéterváron most ugyanez történhetett, csak a nyugati világgal szemben. A szakember ezzel együtt úgy látja: az orosz-ukrán háború tükröt tart a Nyugat elé és a benne kirajzolódó kép nem hízelgő a haladó világ számára.
Szerinte, amikor a történészek megírják majd az orosz-ukrán háború krónikáját, akkor a következtetés az lesz, hogy ez a nyugati politikai, gazdasági és biztonsági elit Waterloo-ja. Azt pedig külön elhibázott döntésnek tartja, hogy majdnem 120 nappal a háború kezdete után a NATO végre formálisan is kijelentette: Oroszország és Kína fenyegetést jelent a szövetség számára.
A tűzzel játszanak
Ezzel a lépéssel ugyanis a szervezet keresztülhúzza a hidegháború éveinek erőfeszítéseit, amikor mindent megtett a nyugati világ, hogy a két nagyhatalmat távolabb tartsa egymástól, mint önmagától.
A Neokohn főmunkatársa a következő héten látványos akciókat vár mindkét oldalon annak érdekében, hogy a rutinba belefásult haderőben felszítsák a harci morált, ukrán részről pedig nem mellesleg amolyan PR-fogásként is szükség lenne erre a nyugati támogatók felé.
Ezzel együtt plusz kockázatot lát a szakember abban, hogy Litvánia részleges blokádot rendelt el az Oroszországot a kalinyingrádi enklávétól elválasztó folyosón, válaszul az orosz politikai szereplőknek a balti államokat fenyegető kijelentéseire.
Robert C. Castel szerint, „ha a szavak mezejéről a tettek mezejére lépünk, akkor beleeshetünk egy olyan eszkalációs spirálba, amiből nehéz lehet a kiszállás” és a végeredmény beláthatatlan.