Robert C. Castel

Médiatár

Nagyon sok múlik azon, hogy a Nyugat most újra lapot húz-e 19-re – Robert C. Castel – Karc FM

Több százezer fővel felduzzaszthatja a harcoló orosz alakulatok létszámát Vlagyimir Putyin.

Ez csak a kezdet

Több százezer fővel felduzzaszthatja a harcoló orosz alakulatok létszámát Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök szerda reggeli bejelentése szerint egyelőre a tartalékosokat mozgósítják, az orosz védelmi miniszter kiegészítése szerint ez jelenleg 300 ezer embert jelent.

A Karc Fm-nek nyilatkozó Robert C. Castel, izraeli biztonságpolitikai szakértő szerint ez csak a kezdet lehet, hiszen az orosz hadsereg negyedévente bocsát ki nagyjából negyed millió tartalékos katonát. A bejelentés utáni első ukrán reakció Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó részéről az volt: a mozgósítás annak beismerésével egyenértékű, hogy a háború nem a Kreml elképzelései szerint halad.

Az atomfegyver nem blöff

A brit külügyminiszter dermesztőnek nevezte a bejelentést, de kihangsúlyozta: az orosz atomfenyegetést szerinte nem kell komolyan venni. Robert C. Castel ezzel szemben úgy gondolja: az atomfegyverek bevetése igenis reális lehetőség Oroszország részéről.

Ezzel együtt úgy gondolja: a Nyugatnak most óriási a felelőssége abban, hogy kiszélesedik-e a háború. A Neokohn főmunkatársa úgy gondolja: a Nyugat most egy nagyon veszélyes játékot játszik és csak azzal lehet eltávolítani magunktól egy katasztrófa lehetőségét, ha a jövőbeni stratégiák középpontjába az kerül: hogyan lehet egy kompromisszumos békét megkötni, vagy legalább egy tűzszünetet kicsikarni a háborús felek között.

Ezek is érdekelhetik