A győri MCC központjában tartott előadásában az izraeli-magyar biztonságpolitikai szakértő bő egy órában foglalta össze az orosz-ukrán háború miatt a szokottnál nagyobb médiafigyelmet kapó stratégiai bombázás fejlődését és a témakör legfontosabb aktuális ismereteit.
Robert C. Castel előadását a helyes elméleti megalapozottság fontosságával kezdte. Kiemelte, az alapfogalmak megértése nélkül nagyon nehéz értelmesen beszélni a háborúról, a biztonságpolitikai kihívásokról és lehetőségekről. Mint elmondta, doktori tanulmányait a katonai innováció kutatásának szentelte, keddi előadásának gerincét is egy ilyen innováció, a stratégiai bombázás fogalma adta.
Innováció és forradalom
A szakember szerint három szintjét érdemes elkülöníteni a katonai változásnak (military change) , vagy, ahogy ő fogalmazott. Az első, legátfogóbb a katonai-társadalmi forradalom (military revolution), amelynek hatása társadalmi, kulturális szinten is megmutatkozik, tulajdonképpen a társadalom minden rétegében kifejti hatását. Ezek nem elsősorban technikai jellegű innovációk – magyarázta Castel, hadászati forradalomnak tekinthető például a professzionális hadseregek lecserélése a „nemzet fegyverben modell” megjelenésével a francia forradalom után. Másodikként a katonai-technológiai forradalmakat (revolution in military affairs – RMA) kell megemlítenünk, amelyek a hadviselés „karakterét” megváltoztatják ugyan, de a „természetét” nem. Katonai-technológiai forradalom volt például a páncélosok megjelenése, vagy az atombomba, esetleg mérges gázok felfedezése. A legalsó szinten a katonai innováció áll, amely nap mint nap lezajló, szervezeti, technológiai, de apró és fokozatos változásokból tevődik össze, amelyek együttesen aztán hadászati forradalommá alakulhatnak a megfelelő körülmények között.
Taktika és stratégia
Robert C. Castel kiemelte, a közbeszédben, de időnként a sajtóban is rosszul, helyenként felcserélve használják a taktika és a stratégia fogalompárját. A szakember egy igen érzékletesen és a hallgatóság számára befogadhatóan világította meg a kettő közötti különbséget. Egy görög történelmi példánál maradva (ha már mindkét szógörög eredetű)
taktikai kérdés, hová teszem a katonákat az adott alakzaton belül, míg a stratégiai kérdés például az, a hadseregemmel hol és mikor vívom meg a csatát.
A csaták taktikai szinten zajlanak, majd ezek állnak össze egy stratégiai jelentőségű győzelemmé”
– fogalmazott.
Castel ugyanakkor kiemelte, sokáig nem álltak rendelkezésre megfelelő technikai eszközök ahhoz, hogy egy-egy haditett önmagában stratégiai jelentőségű győzelmet jelentsen. Az előadás ezen pontján vált mindenki számára világossá, Castel miért szentelt kitüntetett részt bevezetőjében az innováció különböző fokozatainak.
A stratégiai bombázás mint innováció
Céljai alapján kétféle stratégiai bombázást érdemes megkülönböztetni, mivel el kell különíteni az ellenfél fizikai megsemmisítését célzó támadást a terrorbombázástól, amely a hátország lelki erejét kívánja megtörni. Ez utóbbit látjuk most Ukrajnában is – emelte ki Castel.
A stratégiai bombázás hajnala a XIX. századra tehető, de az első komolyabb, bár „sikertelen” kísérleteket csak a repülőgép megjelenése tette lehetővé (lásd London és Antwerpen német bombázása). A szakember szerint a két háború közti hadászati innováció egyik kulcskérdése volt, miként lehet elkerülni az első világháború lövészárokharcainak megismétlését. Különböző stratégiai iskolák születtek, ezek közül a két legnagyobb a páncéloshadviselés, illetve a stratégiai jelentőségű légicsapások fontosságát hangsúlyozta. Ez utóbbi teoretikusai úgy érveltek, tulajdonképpen katonákra sincs szükség, nehézbombázókkal meg lehet törni az ellenség ellenállását.
A második világháború technológiai fejlettsége azonban kevés volt ehhez.
Ez világosan kiderült Drezda szövetséges, vagy London német bombázásakor.
„Azt hitték, ez minden problémát megold!”
Az atomenergia hadászati célú felhasználásától sokan azt várták, minden problémát megold, ehelyett szült egy csomó újat – magyarázta Castel. Olyannyira nagy változást jelentett, hogy a stratégiai bombázás doktrínája is kettévált, hagyományos és nukleáris irányba. Ezek egymással párhuzamosan, de tulajdonképpen hasonló csomópontok mentén fejlődtek a következő évtizedekben.
A fejlesztés egyik fő iránya a pusztító hatás minél pontosabb korlátozhatósága volt.
Úgy a hagyományos, mint a nukleáris eszközök egyre precízebbek lettek, mind korlátozottabb célokra és célpontokra váltak bevethetővé. A nukleáris eszközök hagyományos célját (a lehető legnagyobb pusztítás), lassan specifikus célok váltották fel. Ma már az elektromos hálózatok kiiktatására (nagy magasságban felrobbantott atombombával – EMP) vagy elsősorban az élőerő megsemmisítésre alkalmas nukleáris robbanófejek (neutronbomba) is rendelkezésre állnak – tájékoztatott a szakember. Hasonló pályán fejlődtek a hagyományos fegyverek is. A hallgatóság meglepetésére Castel elmondta, ezek precizitása ma már olyan nagy, hatékonyságuk olyan pontosan behatárolható, hogy nem csak egy épület megsemmisítésére alkalmasak (miközben a szomszéd házakban alig tesznek kárt), egy szobát is ki lehet velük iktatni, miközben a többi helyiségben alig esik kár.
Ha a világháborúban nem működött, miért működne most?
Adja magát a kérdés, vajon, ha az első, illetve a második világéges során nem sikerült valóban „eredményesen” alkalmazni a stratégiai bombázást, miért működhet most? A szakember szerint ennek két fő oka van. Az egyik, hogy ma már sokkal jobban függünk a technológiától, egyszerűen jóval fejlettebb a polgári infrastruktúra, mint 80 évvel korábban. Közműellátás nélkül el sem tudjuk képzelni az életünk, központi fűtés, meleg víz, ezek mind természetes dolgok, miközben a negyvenes évek elején még teljesen természetes volt a nyugati nagyvárosokban is, hogy a pincébe kellett lemenni szénért, a vizet meg a kútból húzták fel – magyarázta Castel.
A másik, legalább ennyire meghatározó változás, hogy „minden olcsóbb lett”. Kevesebb pénzbe kerül előállítani és célba juttatni a pusztítást, miközben olcsóbb lett a cél meghatározása és a művelethez szükséges tudás megszerzése is.
Éppen emiatt érdemes bevezetni a köztudatba a stratégiai kalózkodás fogalmát.
A levegő az új tenger
Castel szerint az ukrán-orosz konfliktus egyik fontos hadászati tanulsága, hogy a modern háborúk gazdaságilag is egyre inkább aszimetrikussá válnak. Miközben két hagyományos hadsereg küzd egymással, egy 20 ezer dolláros drón képes megsemmisíteni egy több millió dollárt érő erőművet, vagy, hogy ezt elkerüljük, ki kell rá lőni egy több százezer dolláros rakétát.
Eljött a stratégiai kalózkodás kora!
„A technológiai fejlődés miatt egyre könnyebb stratégiai szinten működni – emelte ki a szakember. Míg korábban ez nagyhatalmi szereplők privilégiuma volt, ma már
sokkal könnyebb súlycsoporton kívül verekedni”.
A Hezbollah, a Hamász, vagy, hogy állami szereplőket is említsünk, Irán is ezt csinálja – magyarázta Castel, ez ráadásul azt is jelenti, hogy a súlycsoport alatti szereplők ma már könnyebben rettentik el a nagyhatalmakat. Mindez pedig azt jelenti, hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a megelőzésnek és az elrettentésnek is nem konvencionális eszközökhöz kell nyúlnia, akár direkt, akár kiterjesztett formában.
Mitől lesz hatékony az elrettentés?
Castel szerint négy dolog kell ahhoz, hogy a stratégiai elrettentés működjön. Az első és legkézenfekvőbb a képesség, azaz, legyen megfelelő eszköz arra, hogy egy adott ország elrettentse a „stratégiai kalózokat”. Szükség van hitelességre is, a fenyegetést ne lehessen félvállról venni – tette hozzá, valamint a fenyegetést megfelelően kommunikálni és érzékeltetni is kell.
Mindezek fényében Oroszország elrettentőképessége sokkal hatékonyabb, mint az Egyesült Államoké.
Castel szerint azért, mert Moszkva sokkal hatékonyabban kommunikálja saját vélt vagy valós képességeit. Az oroszok pontosan látják a régi igazságot,
nem feltétlenül kell erősebbnek lenned ahhoz, hogy megnyerd a háborút. Elég, ha őrültebbnek, irracionálisabbnak tűnsz!
A stratégiai szintű lélektani nyomásgyakorlás kiegyensúlyozatlansága a XXI. században
Előadása zárásaként Castel arról beszélt, a fent taglalt változásoknak köszönhetően megváltozott a terrorizmus jellege. Egyre változatosabb, diverzebb eszközök állnak rendelkezésre, a technológiai fejlődésnek köszönhetően az aktorok egyre merészebb célokat tűzhetnek ki maguk elé, miközben mind nehezebb megkülönböztetni őket egymástól. Elmosódnak a határok terrorszervezetek és politikai szervezetek között, államok és államon kívüli csoportok között, konvencionális és atomfegyverek között – magyarázta.
Éppen ezért az elrettentés sem lehet egyszeri dolog, az nem egy aktus, hanem egy folyamat. Fenn kell tartani, miközben a formája sem lehet állandó, alkalmazkodnia kell az adott korszak kihívásaihoz
– zárta előadását Robert C. Castel.
