Gyakran ér kritika azzal kapcsolatban, hogy szívtelen vagyok, hogy nem támogatom az ukrán nép legitim szabadságharcát a külső elnyomás ellen, hogy a szkepticizmusom a végső és teljes győzelemben az oroszok malmára hajtja a vizet stb. Robert C. Castel jegyzete.
Ami a szívtelenséget illeti, a dolognak ezt a részét le lehet szólózni a kardiológusommal. Ha kell, még papírt is képes kiállítani arról, hogy van szívem.
Ami pedig a kritika szubsztantív részét illeti, újra el kell mondanom, amit már ezerszer elmondtam, leírtam. Én nem vagyok hadviselő fél, sem propagandatöltelék a hadviselő nemzetek gulyáságyújában. Azt mondom, amit geopolitikai elemzőként pillanatnyilag helyesnek ítélek. Szakmailag, nem etikailag.
Az etikát hagyjuk meg az etikusoknak. Az ő dolguk megmondani, hogy egy háború jó-e vagy rossz. Az én dolgom megmondani, hogy megnyerhető-e, és ha igen, akkor hogyan.
A múltkor a szerkesztőm újra megkérdezte, hogy még mindig úgy látom-e a háború kimenetelét, mint a háború első napjaiban, és ha igen akkor miért? Azt feleltem, hogy igen, méghozzá azért, mert a háború a problémamegoldás művészete.
Az ukránoknak pedig ebben a háborúban aránytalanul több problémát kell megoldaniuk, mint az oroszoknak.
Megvédeni egy hátországot, energiát-vizet-élelmiszert biztosítani a városlakók millióinak és egybetartani egy gazdaságot meg egy társadalmat. Mindeközben meg kell vívni egy végtelenbe nyúló háborút is, egy egyre erősödő ellenféllel szemben. Mindez sokkal magasabb probléma kupac, mint katonát állítani és hadianyagot termelni.
A támadás problémája az elveszett terület visszaszerzésére egy sokkal összetettebb probléma, mint egy elfoglalt terület megtartásának a gondja. Télvíz idején a támadás sokkal több problémát vet fel, mint a védekezés.
Tüzérségi lőszert beszerezni egy maximálisan leterhelt szövetséges ipari háttérből és a világ másik végéből Ukrajnába szállítani sokkal összetettebb probléma, mint újraindítani az 50 éves gyártósorokat vagy “zöld folyosót” biztosítani az Észak-Koreából érkező tehervonatoknak.
Százezres nagyságrendű hadseregeket felállítani és fenntartani harmincmillió lakosból, sokkal nagyobb probléma, mint ugyanez a varázslat száznegyven millióból.
Energiát csempészni egy ostromlott ország fenntartására sokkal nagyobb probléma, mint néhány bőröndre való mikrochipet csempészni át a glóbusz leghosszabb határain.
Egy tüzérségi háborút sokkal nagyobb probléma megnyerni úgy, hogy többszörös hátrányban vagy, mint amikor a többszörös előny pozíciójából állsz neki a dolognak.
Ez csupán egy kurta listája a problémák és a problémamegoldás aszimmetriáinak ebben a háborúban. A lista tetszés szerint bővíthető, és fraktálként ugyanazt a mintázatot mutatja az elemzés valamennyi szintjén.
Azoknak pedig akik folyton azt ismételgetik, hogy az ukránok mögött ott van a Nyugat és főleg az USA segítsége, azt válaszolom, hogy ezek a szereplők elsősorban a saját problémáikat akarjak megoldani ezen a válságon keresztül és nem Ukrajna problémait.
Ukrajnának mindeddig sikerült a rossz problémait jobb problémákra cserélnie. Március elején a dilemma Kijev felmentése volt egy készülődő ostrom alól. December végén a dilemma már a következő ukrán csapás optimális iránya. Ugyanakkor, ezzel párhuzamosan újabb problémák ütöttek fel a fejüket, amikkel a háború elején Ukrajnának nem kellett megküzdenie – itt elsősorban az orosz stratégiai légi-offenzívára gondolok.
Oroszország problémai túlnyomó részükben katonai problémák. A Nyugat minden erőfeszítése, hogy nagyobb sávszélességben nagy-stratégiai problémákat kreáljanak Oroszországnak, mind ez idáig kudarcot vallott.
Ukrajna problémai főként nagy-stratégiai problémák és az élet minden részére kihatnak. A Nyugat minden erőfeszítésé ellenére sem sikerült többet elérnie, mint azt, hogy némiképp enyhíteni tudta ezeket a problémákat.
Egy válságot lehet növelni és lehet zsugorítani. Egy válság menetét lehet gyorsítani és lehet lassítani. Egy válságot meg lehet próbálni leegyszerűsíteni, de tovább is lehet bonyolítani. A háború eleje óta a Nyugat hozott egy sor döntést, amik a válságot egyre tágulóbbá, egyre gyorsulóbbá és egyre összetettebbé teszik. Nem kizárt, hogy a Nyugatnak megvannak az erőforrásai ennek a gyorsan halmozódó problématömegnek a kezelésére. Talán Oroszország is rendelkezik ezekkel az eszközökkel.
Ami viszont kétségtelen, hogy Ukrajna egyre kevesebbé képes megbirkózni a problémák egyre növekvő tömegével.
Mivel pedig a háború a problémamegoldás művészete volt és maradt, minden okunk megvan egy jó adag óvatos pesszimizmusra a kimenetelét illetőleg.